Hogyan tették tönkre a megszorítások Görögországot?

Tegnap atombomba méretű fordulat következett be a görög adósságdrámában, amikor az IMF hirtelen bejelentette: még az EU-IMF hitelajánlatok legkedvezőbb változatai esetén is igen jelentős mértékű adósságelengedésre lenne szükség ahhoz, hogy Görögország adósságpályája fenntartható legyen. Ezzel gyakorlatilag beismerte azt, hogy a Szirizának mindvégig igaza volt a tárgyalások alatt. (Érdekesség, hogy az IMF bejelentését a Guardian című lap provákálta ki azzal, hogy kiszivárogtatta az IMF ide vonatkozó belső anyagait.) Ez egy óriási lökés természetesen a kormánypárti NEM kampánynak a hétvégi népszavazáson.

Mindennek fényében érdemes újra megnézni, hogyan vált ennyire fenntarthatatlanná a görög adósságállomány, hiszen 2008-ban, a válságot megelőző évben még csak a GDP 108%-a volt, ami magas szám, de egyáltalán nem kezelhetetlen. Japán adósságállománya majd két és félszer ekkora, Nagy-Británnia pedig a második világháború után úgy dolgozott le egy 200%-os adósságállományt, hogy közben széleskörű jóléti államot hozott létre. Azaz 2008-ban Görögország még nem volt végzetes helyzetben. És akkor jöttek a megszorítások.

 

IMG_2367

Görög államadósság dinamika: a kék oszlopok (jobb skála) az adósság per GDP

 

A megszorítások főbb elemei a következők voltak:

1.) mintegy 30%-kal csökkentek a bérek,

2.) mintegy 50%-kal csökkentek a nyugdíjak,

3.) a széles körben elfogadott becslés szerint körülbelül a 2009-es GDP 4,5%-ára saccolt  adóelkerülést a KKV szektorban sikerült körülbelül ennyivel megemelni,

4.) közalkalmazottak százezreit bocsájtották el,

5.) megszorításokat vezettek be a szociális kiadásokban, az oktatási rendszerben, a kutatás-fejlesztésben,

6.) igazságtalan új adókat vezettek be, a régieket emelték, melynek eredményeképpen a felső öt jövedelmi tized effektív adóterhelése 9%-al, az alsó öt jövedelmi tized adóterhelése 337.7%-al (!!!) emelkedett,

6.) mindeközben értintetlenül hagyták Görögország brutális katonai kiadásait (kb. a GDP 3,5%-a), melyek német és francia katonai megrendelésekre költődtek el,

7.)  a két hitelnyújtási programban egyetlen egyszer sem szerepelt az “offshore” kifejezés, miközben Görögországban nyílt titok, hogy a gazdasági elit jövedelme orrán-száján folyt ki az országnak Ciprusra, Londonba, Svájcba, gigantikus veszteségeket termelve a görög költségvetésnek.

 

Mindez együtt brutális megszorítás, sokkal nagyobb, mint bárhol máshol. Ennek következtében a visszaesés is sokkal nagyobb volt. Ismert módon az IMF képtelen volt előre jelezni a programok hatását, folyamatosan optimista szcenáriókat adott közzé, amelyeket aztán módosítania kellett:

 

11010563_10152968079672113_9222746524116922938_n

 A Trojka folyamatos lefelé módosításai az ismétlődően nem teljesülő előrejelzések nyomán

 

De igen látványosan nem jöttek be a Trojka privatizációs bevételekkel kapcsolatos várakozásai sem:

 

17321_10153328887700266_2422298005720180575_n-2

A Trojka privatizációs várakozásai, és a valóság

 

 

A megszorítási folyamat vége egy katasztrofális összeomlás lett:

1.) A GDP negyedével zuhant össze,

2.) a munkanélküliség ráta 8%-ról 27%-ra emelkedett,

3.) az ifjúsági munkanélküliségi ráta 2013-ban 58%-ra emelkedett,

4.) ötből három görög a szegénységi küszöb alá került, vagy az által fenyegetett, 

5.) mindeközben az adósságállomány a GDP 180%-ára, azaz kezelhetetlen szintre emelkedett.

 

Görögország a megszorítások filozófiájának laboratóriumává vált. Ahogy Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász leírja, a megszorítások filozófiája az, hogy a kormányok lépései nyomán elvileg visszatér a befetketők bizalma. A valóságban azonban az történik, hogy az elbocsájtásokkal és a jövedelmek csökkentésével összeomlik a belső kereslet, amely további elbocsájtásokhoz vezet.

 

6261679035_4f7d76861f_z

 

Hogyan fognak a bezárt boltok segíteni azon, hogy kikerüljünk az adósságválságból?

 

Talán mindebből megérhető, hogy miért került először Görögországban kormányra megszorításellenes párt, a Sziriza képében. De a megszorításoknak hasonlóan negatív hatása volt más országokban is. Ahogy Paul Krugman bemutatta, a nagyobb megszorítás nagyobb visszaeséssel járt együtt:

 

Screenshot 2015-06-30 09.43.19

 

A megszorítások eredményeképpen brutálisan felment a többi ország államadóssága és munkanélkülisége is. Mindezekből, világosan látszik, hogy rossz úton jár az, aki valamifajta felszínes kulturális determinizmusból akarja levezetni a görög válságot.

A Sziriza januárban azzal a kettős mandátummal került hatalomba, hogy 1.) maradjon benn Görögország az eurozónában, 2.) legyen vége a megszorításoknak. Annak reményében kezdett bele a tárgyalásokba, hogy ezt a racionális kettős célt érvényesíteni, tudja, hiszen maga az IMF is oda konkludált görög programjának ex post elemzésében, illetve a többi országok tapasztalatainak elemzése után, hogy a megszorításokat abba kell hagyni. A Sziriza programja, a híres Thesszaloniki Program pedig teljes egészében összhangban van az unió hírdetett elveivel: a Szociális Európa céljával a Fenntartható Európa víziójával, illetve az Unió tudás alapú versenykességi stratégiájával, a Lisszaboni/Európa2020 stratégiával. Ráadásul egy mindenki által elismerten tiszta kormány által képviselve, amely el kívánta számoltatni a politikai elitet fogva tartó és a közpénzeket megcsapoló oligarchákat. A jelenleginál tisztább kezű kormánya Görögországnak nem lesz, a politikai garnitúra többi része mind lejáratódott az elmúlt években. Ennek fényében teljesen érthető volt a Sziriza várakozása, hogy az uniós pénzügyminiszterek majd meggyőzhetőek lesznek. De nem így történt. Fél éven keresztül nem azt hallhattuk, hogy Juncker, Schauble vagy Dijselbloem azt hangsúlyozta volna, hogy Görögország emelje meg gyalázatosan alacsony oktatási költségvetését, alig létező K+F költését, esetleg aknázza ki gigantikus fenntartható energia potenciálját. Ehelyett mit erőltetett az EU-IMF páros? Azt, hogy vágják tovább a már kivéreztetett nyugdíjrendszert, miközben a nyugdíjasok majd fele már most is szegénységben él, vezessenek be új adókat…

 

Népszerű Varufakisz pénzügyminiszter játkételméleti múltjára alapozva azt gondolni, hogy a Sziriza kormány valamifajta kockázatos játékba kezdett volna. Nem így történt, konzekvensen képviselte a racionális álláspontját. A sokat emlegetett Chicken Game attól alakult ki, hogy a másik fél sem engedett. Nem racionális itt arra hivatkozni, hogy végső soron a hitelező diktál, az adós alkalmazkodik. A hitelezők itt éveken keresztül egy katasztrofális megszorító politikát finanszíroztak, miközben saját bankjaikat mentették. A névleg Görögországnak juttatott mentőprogramnak több mint 90%-a nem Görögországra fordítódott.

 

Greek bailout uses 2_0

A “görögnek” nevezett hitelnyújtást nem görögországi reformokra költötték

Ezzel egy időben az adósnak sem racionális mindent elfogadnia a hitelezőtől. Az eddigi megszorítások tragédiát hoztak az országra, egy kezelhető hitelállományt kezelhetetlenné tettek. Mi az esélye annak, hogy a még további megszorítások pont a hatodik vagy hetedik évben hoznak majd sikert? Amint a cikk elején említettük, maga az IMF álláspontja az, hogy a hitelezők ajánlata fenntarthatatlan adósságpályát jelentene. És ahogy láttuk, az IMF általában túl optimistának bizonyult.

Ebben a helyzetben nem volt racionális a Szirizának elfogadnia az EU-IMF ajánlatait, az intézényeknek pedig nem volt racionális megtenni azokat. Teljesen világossá vált, hogy mivel mégis ezeket a javaslatokat teszik meg, itt nem gazdaságpolitikai meggondolások állnak a háttérben, hanem szimpla politikai. Az eurogorup miniszterei meg akarták akadályozni, hogy a Sziriza kormány precendenst teremtsen akár adósságelengedés tekintetében, akár egy megszorításmentes gazdaságpolitika tekintetében. Arra játszottak, hogy a Sziriza vagy kapitulál a tárgyalások során, mint tették korábban a mainstream szocdem pártok (a görög PASZOK 3,5%-on áll, és Európa szerte paszokifikációnak nevezik a szocdem pártok árulását és elsorvadását), vagy pedig beáll a csőd állapota. Utóbbi esetben el lehet kezdeni mantrázni, hogy lám-lám, ez történik, ha megszorításellenes politikusokat választotok meg. Aki nem tájékozott a tekintetben, hogy a csődhöz maguk a megszorítások vezettek, el is hiszi, hogy a csőd a Sziriza sara. Csak nagyon kevesen tudják, hogy a februári megállodásban a Sziriza jóhiszeműen elfogadta, hogy az EU nélkül nem tesz egyoldalú lépéseket. Legrosszabb álmaiban sem gondolta volna, hogy az Eurogroup annyira irracionális álláspontot képvisel majd, amivel gyakorlatilag megakadályozzák, hogy a Sziriza kormányozzon. Aki mindezt nem tudja, annak úgy tűnhet, hogy a Sziriza nem kormányoz.

Amire nem számítottak az Eurogroup megszorításpárti pénzügyminiszterei, hogy nem csak az IMF fogja alátámasztani a Sziriza kormány igazát, hanem a világsajtó egy része, illletve a globális közgazdász elit java. Így tett a Nobel díjas Paul Krugman, aki egyébként ma is a Sziriza álláspontját támogatja, ahogy a szintén Nobel díjas Joseph Stiglitz is, aki szerint az Európai Unió egyenesen megtámadta a görög demokráciát. Szintén a Sziríza álláspontját támogatja a szintén Nobel díjas Amartya Sen, az eurozóna vezető szakértője, Charles Wyplos is, a híres francia közgazdász, Thomas Piketty is, a német szociológus Jürgen Habermas is. Legujabban pedig Barry Eichengreen erősítette meg a Szirizát. Ezen tudósok nagy részét még csak baloldali elfogultsággal sem lehetne megvádolni.

IMG_2419

 “Minden választási lehetőség ott van az asztalon…”

 

 

  • Sz. Péter

    Meggyőző. Tallián Miklósnak nem, bár azért kiírhatná a neveket rendesen…

    http://kapitalizmus.hvg.hu/2015/7/2/gyorshir-az-euro-koszoni-jol-van/
    Azonban én mindig szeretek kételkedni a sját véleményemben.
    Ezért kétségek,kérdések:
    Putyin-, Podemosnál Chavez-imádat, népszavazási kampány rövidsége antidemokratikus, mi a garancia, hogy a Szíriza keményvonlasai nem kerülnek előtérbe és ők már viszont tényleg olyanok mint amivel vádolják Cipraszt és körét.

    • Zoltán Pogátsa

      Putyin nem finanszírozza a Szirizát, erre nincs semmi bizonyíték. Chavez imádat: egyszer valaki adott neki egy pólót amin Chavez feje van. Erről készült egy fotó, amit kitűnően lehet használni lejárató kampányra. Népszavazás: nyilván jobb lenne több idő, de hát lejárt a program, zárva a bankok, nem lehet az időt húzni. A görögök pontosan tudják, mire szavaznak.

      • leni1718

        Ma este ott voltam a NEM tüntetésén.Több ezer fiatal volt körülöttem akikkel beszélgettem.Fásultak és belefáradtak, hogy évekig tanultak és nincsen munkájuk. Kilátástalánság és más semmi. Nekik a Syriza akitől a jővőt várják.Tsipras az akire felnéznek. Rosszul sült el a bankok bezárása is, mert ez még jobban összehozta az embereket. El tudjátok képzelni, hogy nem veszik ki a pénzüket, azta 60 eurot, hogy a nyugdijasnak maradjon.
        Az egyik legnagyobb görög élelmiszer lánc a bevételéből fizeti ki az alkalmazottait, hogy ne a bankokban lévő pénzt használják. Az egyik legnagyobb pékség üzleteiben, ingyen adja a kenyeret a nyugdijasoknak és a nagy családosoknak és még soroéhatnám.

  • Macskafogó

    Az első grafikon alatti szöveg hibás, nem a sárga, hanem a kék oszlop az adósság/gdp.

    • Zoltán Pogátsa

      Köszi! :) Javítom.

  • Sz. Péter

    Köszönöm. Nyilván a komment és válasz egy gyors műfaj, de én a Podemos mint spanyol szövetséges Chavez imádatára gondoltam, az pedig hosszan tartó volt. Azt tudom, hogy Putyin nem finanszírozza a Szírizát, de helyesebb ha tuti demokratának mutatja magát egy jó erő, akkor is ha szorításban van és akkor is ha megérdemli a trojka a bosszantást. A népszavazásban teljes mértékben meggyőzött.

  • Wie der Wind

    E cikk nyilván képes meggyőzni azt képes kognitív disszonanciát földolgozni vagyis a logikus álláspontot elfogadni, mégoly nehéznek tűnjön is. De az emberek egy része, különösen a fősodorbeli pénzemberek, közgazdászok stb nem ilyenek.

    Ők olyanok, hogy “lusta disznó görögök”, meg “a hitelt vissza kell fizetni”, “megérdemelték”, “dolgozni kell nem pofázni” stb. a jellegzetes libertárius “érvek”. És számosan bedőlnek a suttogó propagandának.

    Egyébként akit érdekel, hogy lehet egy válságból kitörni:

    http://nemzetstrategia.blog.hu/2013/03/09/iii_kiut_a_valsagbol

    Ha az orbánék ezt valósították volna meg 2010 óta, már kinn lennénk a gödörből. De ők inkább újfeudalizmust építenek.

  • mrwhite

    két rettenetesen elfogult és szélsőséges álláspont csap össze a médiában és ez az egyiknek a legszéle. (a balszéle). mindkettő fel tud sorakoztatni számtalan jól kiválasztott grafikont és vicces karikatúrát, de egyiknek sincs teljes mértékben igaza. A görög vezetés, és az egész politikai re ndszer évtizedeken keresztül felelőtlen és korrupt volt, majd a válság után – ez utólag kiválóan látszik – az EU IMF-el közösen félrekezelték a helyzetet. mindkettő igaz. nyilván nem lusta tolvajok en bloc görögök, és nyilván nem akarja senki az eu/imf részéről “szándékosan nyomorba dönteni” görögországot. már csak azért sem, mert geopolitikailag nagyon fontos, hogy ne forduljon a nyugat ellen. Más kérdés, hogy a kurva idegesito ciprasztól és a rocknrollkirály – amúgy civilben überkapitalista – pénzügyminiszterétől meg akarnak szabadulni, érthető módon. A Szirizának abszolút nincs mindenben igaza, ahogy a másik oldalnak sincs. Az a szomorú, hogy mindenki a saját szélsőséges álláspontját nyomja ezerrel, amiben nincs helye az egyrészt-másrészt gondolkodásnak. de nálunk ez már csak igy van, úgy látszik.

    • Mihaly Kummer

      Szerintem tevedsz. Az exponencialis novekedes ma az elfogadott, elvart novekedes. A masodfoku egyenlketnek mindig ket megoldasa van, es azokat nem lehet semilyen modszerrel egye varazsolni. Ha egy dontest kell hozni, az ma egy T elagazashoz hasonlithato leginkabb. Lehet jobra is menni meg ballra is, de “nincs kozeput” -demjen…. nezzel szet. fel szedtek az ut kozepet… Ezert T elagazas. Es itt meg csak masodfokrol beszelunk, de a valosag az, hogy a kolcsonadott penz is kolcsonadhato, es az ismet kolcson adhato… nincs ellene szabalyunk, betarthato ellenorzesi modszerunk. Igy valojaban nem is masod, hanem harmad negyedfoku egyenletek sokasagat kell, kellene minden donteshozonak merlegelni.
      Az viszont lehet, hogy ezzel a komplexitas olyan szintjere jutunk ami egyszer csak egy elszamolas, egy tevedes miatt osszeomlik, Murphy torvenyet nem szabad felejteni: Ami elromolhat az el is….

  • István Tamasi

    Az EU-IMF kimondott-kimondatlan célja kizárólag a Sizia megbuktatása.

    • kocsmáros60

      Meg a karvaj tőkének megszerezni a görög szigeteket ..Miből és hány évig kellenne törleszteni hogy lefogyjon az adóság ..?? Gyönyörü a görögszigetek környéke , jó lesz törlesztésnek …

  • https://www.facebook.com/vidam.park Vidám Park

    És mindezt az IMF politikát a legjobb egyetemeken végzett, legmagasabb képzettségű emberek viszik véghez, pontosan zero előrelátással… ?
    Vagy pedig a valódi cél a ki nem mondott rejtett cél ?

  • tri

    Nem kellene ennyire manipulativnak lenni, meg akkor sem ha van problema az EU/IMF intezmenyekkel:
    “Hogyan tették tönkre a megszorítások Görögországot?” – nem a megszoritasok tettek tonkre gorogorszagot – hanem az evtizedek ota tarto, folyamatos hitelfelvetel

    • Mihaly Kummer

      Ketton all a vasar ! Mindig… A hitelezesnek is van kockazata ! Mindig.

  • Basadake Ur

    A megszoritasokat koveto idoszakot elnezve azt is figyelembe kell venni, hogy mi lett volna nelkule? Lehetseges,hogy a haszna nem a problemak megszuntetese,hanem a visszaeses mertekenek a csokkenese. Merkel tenyleg mondott olyat, hogy a nepszavazas azert felesleges,mert az elutasitando ajanlat mar nem ervenyes,annal nepszavazas nelkul is csak szigorubb feltetelekkel folytatodhatnak a targyalasok ?

  • KZoltán

    A kamatot, a kamatra adott hitelt – mint oly sok minden mást – a sumerok találták föl. De a kamat mellé egy másik ‘intézményt’ is föltaláltak: az adósságelengedést. Tudniillik másképp nem megy a dolog. A kamat csak rövidtávon biztosítja a pénz forgását, közép- és hosszútávon nem. Ezt a József-fillér híres példája mutatja a legékesebben. Aki pénzzel foglalkozik, ezzel általában tisztában van. Azt viszont senki sem tudja, hogy mikor fordul a dolog: mikor van vége a rövidtávnak, mikor kezdődik a középtáv, és ahol vége van a rövidtávnak, ott van-e a kezdete a középtávnak, nem ott-e, ahol a 7-es busz pöfög már végtelen idők óta. Na de addig is az extra profit lehetőségét ki kell aknázni. Tulajdonképpen egy Fekete Péter játék folyik a hitelezők között: az a lényeg, hogy a játék végén, amikor vége a rövidtávnak, ne náluk legyen a Fekete Péter, azaz a kamat által visszafizethetetlenül nagyra duzzadt kölcsön.

    • aser

      Ez már a Bibliában is le van írva:Minden 7.évben el kell engedni a hiteleket.

      • KZoltán

        A Teremtés könyvének első 11 fejezete Sumerban játszódik.

    • István Hollár

      A Sumerok – rol ill. arról, hogy a kamatot ők találták volna fel és mikor, a forrást megjelölné?

      • KZoltán

        Itt http://michael-hudson.com/ kell kutakodnod! Ilyen kereső szavakkal, mint: Sumer, Babylonia, interest, clean slate etc. Emlékszem egy interjúra, ahol a városokat is említi, persze amerikaiul, úgyhogy képtelen voltam beazonosítani őket. [Egyébként minden történész, irodalmár bánata, hogy Sumerból az írásos emlékek szinte csak gazdasági feljegyzések: ki mit szolgáltatott be, mennyi kölcsönt kapott stb. Ún. szépirodalmi – inkább liturgikus, szakrális – szöveg nincs. Szerintem teljesen érthető: szent szöveget nem lehetett leírással megszentségteleníteni, azt fejben meg kellett tanulni. Homérosz sem írta le az eposzait. Azért szedték versbe, azért volt dallama és énekelték, hogy könnyebben meg lehessen jegyezni. Mindez azért is érdekes, mert Firenzéből is, ahogy Tim Parks írja könyvében (Medici Money), mérhetetlen sok gazdasági feljegyzés maradt fent. Akár azt is mondhatnánk, hogy az írást gazdasági kényszer hozta létre.] Itt http://michael-hudson.com/2000/03/how-interest-rates-were-set-2500-bc-1000-ad/ írja, hogyan számolták a kamatot, illetve, hogy miért mekkora volt a kamatláb a különböző korokban.
        Ez http://michael-hudson.com/2000/03/music-as-an-analogy-for-economic-order-in-classical-antiquity/ volt a legérdekesebb posztja, sajnos nem töltöttem le, mondván, hogy fenn van a neten; aztán törölte, mert mind a zenészek, mind a történészek támadták, hogy hülyeség.
        És végezetül: http://kovasz.uni-corvinus.hu/kov13/kennedy.php.
        “I am a humble servant of merchant Gesell”.

    • Magyar Kálmán

      Drága Barátom!
      Szlovénia, mint euro-zóna tag DONOR 2 milliárd euróval
      Szlovákia hasonló nagysággal !!!
      Szerinted “EXTRA PROFITRA’ ácsingóznak v. CSAK
      reszketnek hogy legalább netto, de nagyobb részben
      visszakapják amivel SEGÍTETTEK!!!
      Az IMF az EKB esetleges adósság elengedésében
      mi M.o. is készfizető kezes leszünk !!!

      • KZoltán

        Ahelyett hogy indulatosan szajkóznád itt, amit a globális média amúgy is állandóan szétkürtöl, inkább higgadtan el kéne olvasnod a posztot a megértésére törekedve. Mert akkor talán világossá válna, hogy 2008-ban, amikor az egész mizéria elkezdődött, a görögök vissza akarták fizetni az adósságukat, hiszen ezért fogadták el a megszorítások bevezetését. Csakhogy pont ezek a megszorítások semmi esélyt sem adtak a visszafizetésre, ezektől csak tovább nőtt az adósságuk. És ezek bevezetését a szlovákok és a szlovének is javasolták/előírták (legalább a pénzügyminiszter). Úgyhogy ők is felelősek. És most a felelősöknek vállalniuk kéne a felelősséget. De baromi nehéz kiállni a választók elé, és ezt mondani: Kedves szlovákok, szlovének! Ezt mi toltuk el. Úgyhogy most állnotok kell a cechet. Ráadásul mint Szlovákia, Szlovénia vezetői számotokra is fölöslegesen vezettünk be megszorításokat. Ha ezt nem tettük volna, és kontrakciós gazdaság helyett expanziósat folytattunk volna, akkor most kisebb lenne az adósságunk, ti meg gazdagabbak lennétek. És a szlovák meg a szlovén politikusok még azt sem mondhatják, amit Merkel – persze szigorúan titokban –, hogy legalább a Banque of Deutschland jól megszedte magát, és úgyis ők fizetik a kampányunkat, így majd adnak pénzt a következőre is. Bár végül is ők is mondhatják: láttunk már példát, amikor a globális urak lokális helytartóikat fizették.

        • Magyar Kálmán

          Zoli Bácsi!
          “.. 2008-ban, amikor az egész mizéria elkezdődött, a görögök vissza akarták fizetni az adósságukat, hiszen ezért fogadták el a megszorítások bevezetését.”

          Engedelmeddel pontosítanék!
          Aki megszorítás bevezetést fogad el az NEM visszafizet, az az adósságát
          épp növeli ! Hisz a felvétből v. lejáró adósságot + kamatát fizeti vissza,
          tehát a művelet után, minimum a kamattal nagyobb lesz az adóssága !
          Vagy folyó kiadásaira kényszerül hitel után nézni.
          A ‘piacról’, ahol v. már egyáltalán nem kap, v CSAK brutális kamatra,
          a ‘trojkához’..IMF fordul, akik garanciát akarnak LÁTNI a visszafizetésre !!!
          MEGKÉRDEZIK, mikor, hogyan miből fogsz tudni TÖRLESZTENI ???
          Leülnek, kiterítik a ‘könyvelést’ és kérdeznek!
          Koncesszióba adod a pireuszi kikötőt, amiből lesz plusz bevételed v.
          adót emelsz, netán nyugdíjat szoc. kiadásokat csökkentesz, megszorítasz???

          Sárgaföldig lealjasodott gazemberektől ezerszer hallhatod, hogy
          a koministák 13. havi nyugdíjat , fizetéseket stb. vettek el!
          Mit adtak vissza???

          Cipraszék teljesíthetetlen igéretekkel hülyítve nyertek!
          lásd még egymillió munkahely!!! Ezt közelről LÁTHATOD!!!
          ÖT év elteltével TISZTÁN !!!

    • Zoltan Perlaky
  • KZoltán

    Pogi! A Merkel-karikatúráról a Stihl fűrész lemaradt.

    • aser

      Kézi erővel szeret fűrészelni…..

      • KZoltán

        Hova lesz úgy a német hatékonyság?!

  • Facebook User

    Yani Varoufakis -nak a BBC-nek tett nyilatkozata 2015 jan..

    „Le fogjuk rombolni azokat az alapokat, melyre támaszkodva tönkretették
    Európát. Évtizedeken át, egy olyan rendszert építettek ki, amely
    energiát és javakat szív el a társadalom minden más tagjától. A
    markukban tartott Európában egy új viktoriánus korszak alakult ki, mert
    az ő céljuk tönkretenni a népeket, és létrehozni egy új birodalom
    diktatórikus arisztokráciáját, egy igazi és valódi abszolút monarchiát.
    Európa
    nem létezik, mert bűnözők szűk köre sajátította ki magának. Olyan
    bűnözök, akik az állampolgárok vérére szomjaznak, akik úgy hoznak
    törvényeket, hogy meghamisítják a számokat, megváltoztatják a
    mérlegeket, lerombolják a polgári jogokat, visszaélve azzal, hogy a
    köreikben valóban rátermett személyek vannak. Ezek szakértői a pénzügyi
    csúcstechnológiának, képesek egy perverz és ördögi játékséma alapján
    dolgozni, amely a végén mindnyájunkat tönkretesz és a középkor
    sötétségébe visz vissza. Adjatok nekem lehetősége, hogy leüljek az
    asztalukhoz és eltöröm a gerincüket”.

    Úgy fest, hogy az ígéretét betartja .

  • István Hollár

    Tisztelt hozzászólók! Bele kellene legalább olvasni: “A hitelezők itt éveken keresztül egy katasztrofális megszorító politikát finanszíroztak, miközben saját bankjaikat mentették. A névleg Görögországnak juttatott mentőprogramnak több mint 90%-a nem Görögországra fordítódott.” vagy ,

    “A megszorítások főbb elemei a következők voltak:

    1.) mintegy 30%-kal csökkentek a bérek,

    2.) mintegy 50%-kal csökkentek a nyugdíjak,

    3.) a széles körben elfogadott becslés szerint körülbelül a 2009-es GDP 4,5%-ára saccolt adóelkerülést a KKV szektorban sikerült körülbelül ennyivel megemelni,

    4.) közalkalmazottak százezreit bocsájtották el,

    5.) megszorításokat vezettek be a szociális kiadásokban, az oktatási rendszerben, a kutatás-fejlesztésben,

    6.) igazságtalan új adókat vezettek be, a régieket emelték,

    6.) mindeközben értintetlenül hagyták Görögország brutális katonai kiadásait (kb. a GDP 3,5%-a), melyek német és francia katonai megrendelésekre költődtek el,

    7.) a két hitelnyújtási programban egyetlen egyszer sem szerepelt az “offshore” kifejezés, miközben Görögországban nyílt titok, hogy a gazdasági elit jövedelme orrán-száján folyt ki az országnak Ciprusra, Londonba, Svájcba, gigantikus veszteségeket termelve a görög költségvetésnek.”

    Szóval, a hitelezők és az offshore csatornák többet vettek el, mint amennyit a kormányok a termelésből el vehettek. Mint ahogy más országoknál is hasonló a helyzet. Valóban az kell legyen a megoldás, hogy elengedik az adósságokat és UNIÓ -s országok mindegyikében “rendezik” “kompenzálják” a költségvetéseket, a költségvetési hiányt. Új pénzrendszerre, van szükség, melyben a hitel és a kölcsön szétválik, és a hitel csak termelést finanszírozhatna, max. 180-360 napos futamidővel. A fenntarthatóság miatt a beruházások forrása kizárólag kölcsön és az árbevételben megtérült amortizáció lehet. Mit ahogy az “előre hozott” fogyasztás, mások halasztott fogyasztása miatt keletkezett bankbetétekből legyen megengedett. A kamatok számítására pedig szigorú algoritmust kellene megállapítani és normatív módon meghatározni a maximumot, ha már a monopóliumok korlátozása nem vezet eredményre. Létre kellene hozni az UNIÓ-s alapjövedelem kezelő kincstárat, bevezetni az alapjövedelmet, ezzel a nyugdíjrendszert is az FNA rendszerébe integrálni.

    • Magyar Kálmán

      “..a Nobel díjas Paul Krugman, aki egyébként ma is a Sziriza álláspontját támogatja..”

      Ez így interpretálva egy hazugság!!!
      Ez a ember és az összes többi bombabiztos csak abban, h. G.o. SE KINŐNI,
      SE VISSZAFIZETNI nem lesz képes az adósságát !!!
      Ami CSAK azért nem 250 % feletti, mert nemcsak leírtak az adósságainak
      jelentős részét, de EGY ‘JÓADÓS’ kamataival újították meg !!!

      Azokat a netto baromságokat szóbahozni is ciki, h. oktatás, K+F, energetikai
      modellváltás !!! Mert hol vannak hozzá a kidolgozott programok és a
      finanszírozhatóság BEMUTATÁSA, ill a MEGTÉRÜLÉS valamiféle kifutása !?

      a Fenntartható Európa víziója is nagyon jó vicc!

      Nem kell Athénig menni, itthon nálunk 5 év után süketelés után is
      CSAK az itt prosperáló MULTIKNAK van SZAKOKTATÁSA !!!
      Van Paks 2! ..és NULLA ötlettel nihil a K+F vonalán !!!
      Az autóiparból vegetálunk és Erzsébet utalvánnyal kenjük a rekreációt!

      “.. egy mindenki által elismerten tiszta kormány”
      Németországot mintegy 2. világháborús jóvátételként kezte kóstolgatni
      adósságelengedésben

      Igen tiszta hülyék noch dazu tahók is!

    • Elhar

      Mindenről a junijó tehet!

      – Szegény görögök, kénytelenek voltak immár a GDP 9%-át elcsalni a befizetendő adókból, pedig eddig csak 4,5% csaltak el. Javaslom, hogy a magyar NAV-nál is próbálkozzon az “engem Angela Merkel kényszerített az adócsalásra” szöveggel. (Ha Matolcsy Györgynek hívják, még be is jöhet.)

      – A 3,5%-os görög katonai kiadás szép szám, kár, hogy 2000-es, 15 évvel ezelőtti adat. Info: ez az utolsó év, amikor az ország fegyveres erői még hivatalosan is mozgósítási fokozatban, ország pedig kvázi hadiállapotban volt Törökországgal. Utána folyamatosan csökkent és beállt egy 2,7-2,8 % közötti szintre (NATO előírás: 2%) csak a 2008-2009-es években ugrott meg – éppen a GDP csökkenése miatt. Azóta megint csökken, a 2010-es válság óta 2,7-ről 2,2 %-ra, ami éppen a nevező folyamatos csökkenése miatt tényleges reálcsökkenést jelent. (Forrás: http://data.worldbank.org/indicator/MS.MIL.XPND.GD.ZS ) Vegyük ehhez hozzá, hogy Görögország védelmi költségvetése 2013-ban kb. 4 milliárd dollár volt, Törökországé pedig 18 milliárd és Törökország már megmutatta, hogy hajlandó fegyveres erővel is területet szerezni. Egy magyar fotelből ezzel kampányolni kb. olyan, mint ha Románia négyszer annyit költene a hadseregére mint mi, rendszeresen tesztelgetné a magyar határszakaszt és egy görög politológus osztaná az észt, hogy nem kellene annyit költenünk a honvédségre.

      – “a két hitelnyújtási programban egyetlen egyszer sem szerepelt az “offshore” kifejezés” – gyönyörű. Ha a mostani krízis merénylet a demokrácia ellen, akkor mi lett volna az, ha külföldi hatalmak előírják a demokratikusan megválasztott görög kormánynak, hogy görög állampolgárok a saját, a görög állam által legálisnak elismert pénzüket hová helyezhetik el és hova nem? Ki az aki ilyenkor szellemi fogyatékos óvodásoknak nézi a görögöket?

      Egy percig sem vitatom, hogy a korábbi görög kormányok az ország vállalkozói elitjének a zsebében voltak. Összefonódásoknak köszönhetően nyilván komoly pénzek kerültek az államkincstár helyett offshore számlákra. (A nagyságrend ezért érdekes lenne, mert 100 millió euró egy embernek hatalmas pénz, GDP szinten kerekítési hiba, de tételezzük fel, hogy a nagyságrend is rendben van.)

      Csakhogy aki azt állítja, hogy Átlag Jorgosznak nem jutott el a tudtáig, hogy az ottani Mészáros Lőrincek, Andy Vajnák honnan és hogyan gazdagodnak, az vagy a görögöket tartja szellemileg visszamaradottnak, vagy ő maga az.

      Tudták ők is, ahogy mi is tudjuk, de ettől még hagyták. És jól jött a megengedhetőnél kicsit nagyobb nyugdíj is, meg jó volt, hogy a sokszorosára duzzadt államszervezetben az öcsi is kapott egy nem is olyan rosszul fizető állást.

      Rossz hírem van: a demokrácia nem az, hogy négy évente akár a legnagyobb seggfejet vagy a legótvarabb gazembert is megválasztom. Élvezem ameddig tart a muzsika, aztán amikor kiderül, hogy ez a cégéres hazudozó tényleg egy cégéres hazudozó volt, akkor közlöm, hogy nekem semmi közöm nincs az egészhez. És erre nem válasz az, hogy de most megjött az eszünk és akkor tessék nekünk mindent elfelejteni, mert eddig eljátszottuk a hülyét.

  • Art

    Ez egy remek cikk, köszönöm.

  • Magyar Kálmán

    Pogátsa úr!

    “..a Nobel díjas Paul Krugman, aki egyébként ma is a Sziriza álláspontját támogatja..”

    Ez így interpretálva egy hazugság!!!
    Ez a ember és az összes többi bombabiztos csak abban, h. G.o. SE KINŐNI,
    SE VISSZAFIZETNI nem lesz képes az adósságát !!!
    Ami CSAK azért nem 250 % feletti, mert nemcsak leírtak az adósságainak
    jelentős részét, de EGY ‘JÓADÓS’ kamataival újították meg !!!

    Azokat a netto baromságokat szóbahozni is ciki, h. oktatás, K+F, energetikai
    modellváltás !!! Mert hol vannak hozzá a kidolgozott programok és a
    finanszírozhatóság BEMUTATÁSA, ill a MEGTÉRÜLÉS valamiféle kifutása !?

    a Fenntartható Európa víziója is nagyon jó vicc!

    Nem kell Athénig menni, itthon nálunk 5 év után süketelés után is
    CSAK az itt prosperáló MULTIKNAK van SZAKOKTATÁSA !!!
    Van Paks 2! ..és NULLA ötlettel nihil a K+F vonalán !!!
    Az autóiparból vegetálunk és Erzsébet utalvánnyal kenjük a rekreációt!

    “.. egy mindenki által elismerten tiszta kormány”
    Németországot mintegy 2. világháborús jóvátételként kezte kóstolgatni
    adósságelengedésben

    Igen tiszta hülyék noch dazu tahók is!

  • DrKeynes

    Nekem ez az érvelés nagyon hasonlít ahhoz, amit a modern gyógyszerek ellen szoktak elmesélni: a beteg miután bement a kórházba egyre több gyógyszert kapott, egyre rosszabbul lett – vagyis a gyógyszerek okozták a vesztét. Tisztán látszik, hiszen amíg nem volt kórházban és nem kapott gyógyszert addig egészséges volt.

    • Mihaly Kummer

      Nem lehetetlen… A kezelesek koltsege es a gyogyszer arak miatt kulonosen jol elkepzelheto a romlas. Nem marad penz elelmiszerre. ”
      Medical Bills Are the Biggest Cause of US Bankruptcies”

      • DrKeynes

        Hát igen. De az érvelés, hogy a gyógyszer szar, ehelyett inkább együnk – nos, kicsit szélsőségesnek tűnik.

  • Magyar Kálmán

    Pogátsa úr!
    Örülök, hogy magáévá tette azt a beirásomat, a mi
    számszerűen adatolta, hány meg hány ország
    adóssága nőtt meg piszkosul !
    Akik IMF nyomás nélkül, józan ésszel szorítottak meg
    nagyon keményen!
    (Németo. meg Szlovákia autócsere programmal lazított
    és adósodott el jócskán!)

    Nem igazán korrekt, hogy inkriminált beírásaimat
    rendre törölte és kvázi korrekcióként használja!

  • hoci nesze

    Én csak azt nem értem, Zoltán, hogy a trojka miért nem a finneket teszi taccsra. Ja megvan, finneknek nem kell a trojka. Pl. nem csináltak 2009-ben 13,9 százalékos költségvetési deficitet, és így persze nem is hazudoztak róla. És az offshore-t is hanyagolhatnád. A görög nem szeret adózni, ó, meg kell a szívnek szakadni, tényleg!

    • Mihaly Kummer

      Bank of Finland Warns Debt Level Poised to Double: Nordic Credit
      Finland has followed suit (in 2014), with the Finance Ministry estimating its debt-to-GDP ratio rising to 60 percent this year from 33.9 percent in 2008.

  • Magyar Kálmán

    Pogátsa úr!

    “A görög államadósság 30 százalékos leírását és 20 éves türelmi időszakot javasol a törlesztések megkezdésére Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök, hogy ezáltal fenntarthatóvá váljon az ország adósságállománya.”

    REMÉLEM, hogy a legfrissebb blogját fabrikálja (!?): Ne szarozzunk !!! Címmel
    A miben a teljes görög adósság leírásáRA bíztat !
    Magyarországra alig 3 milliárd ‘ELENGEDÉS’ jutna!
    POTOM 900-950 milliárd, amit hosszú futamidővel, alacsony kamatra,
    ADÓSSÁG átvállalásként bevállalnánk !!!

    ..és ezt a Kossuth téren a soron következő ÁPOLÓNŐK FEKETÉBEN
    összeboruláson Nagy Bandó András után Propagálhatná is !!!

    Vagy azt a 270-280 (30%) milliárdot, amiből legalább az ápolónők
    kiszámíthatnák,szerény követelésükre hány évig kifutná !!!

    Elkerülendő.h. a nácik utolsó csatlósaként megbélyegezve
    háborús jóvátételként kelljen megszégyenülten fizetnünk !!!

    • Mihaly Kummer

      Erdekes allaspont. A korbetartozast az apolonokkel ervelve kell fentartani. Bravo. Gondolom akkor eddig is kaptak az apolonok kamatot… Nem ? Ha nem kaptak a magyar apolonok kamatot az altaluk finanszirozott kolcson utan a gorogoktol eddig, akkor miert lenne ez az erv ervenyes ezutan ? Semiert sem.

  • Mihaly Kummer

    Fel kell ismerni egy fontos dimenziojat az IMF felismeresnek, nevezetesen azt, hogy a cel szamukra az, hogy az “adósságpályája fenntartható legyen”. Nincs eros vallasi neveltetesem ezert tudom, hogy Jezus ezt mar vegig gondolta. :) Ha nem is O de a valaki a korcsportjabol. “Orvendezzunk!”
    Es az orvendezesnek alapot is teremtettek…….. adossag elengedessel. A wikipediabol angolul “The Jubilee (Hebrew yovel יובל) year is the year at the end of seven cycles of shmita (Sabbatical years), and according to Biblical regulations had a special impact on the ownership and management of land in the Land of Israel; there is some debate whether it was the 49th year (the last year of seven sabbatical cycles, referred to as the Sabbath’s Sabbath), or whether it was the following (50th) year. Jubilee deals largely with land, property, and property rights. According to Leviticus, slaves and prisoners would be freed, debts would be forgiven, and the mercies of God would be particularly manifest. Leviticus 25:8-13 states:…”
    Magyaran az IMF egy ordogi intezmeny… :) ha nem viselkedik a kereszteny etika szerint, (Jovialisan) es azt hiszem teljesen igazuk volt a ven zsidoknak. A 49 evenkenti teljes adossagelengedesnek egyszeruen reszenek kellene lennie a kereszteny naptaraknak.
    Hogy miert igaz ez a matek szintjen arrol itt lathato egy jo eloadas.
    https://www.youtube.com/watch?v=_eC14GonZnU

    • Mihaly Kummer

      “adósságpályája fenntartható”-saga nem tervezheto meg, abba bele kell kenyszeriteni az adost. A folyamatos fentartashoz, folyamatos kenyszer szukseges.
      Az pedig egeszen mulatsagos, hogy kenyszer annyira nem mukodik, hogy Europa inkabb felad teruletet es embert, mert nem tud hatakonyan kello engedmenyt adni a terulet es a lakossag megtartasara. DE csak a real-estate (ingatlan) es real people (ember) reprezental valos erteket (real-property).
      Nem tudom elkepzelni, hogy barmely birodalom barmikor is feladott, vagy feladna olyan teruletet ami az integralt reszet kepezi belso elszamolasi nezetelteres miatt.

    • Magyar Kálmán

      Mihály!
      Boldogok a lelki szegények…!

      Az IMF, mint egy nonprofit kockázat közösség a tagjai GDP arányos befizetéseiből
      gazdálkodik–ahogy a felcsuti tahó egyszer mondta is: “a mi bankunk”!
      Minden BAJBAJUTOTT tagja ‘áthidaló’ hitelre JOGOSULT !
      Amit a szervezet elégséges saját forrás hiányában maga is
      hitelfelvételből biztosít !!!
      A kihelyezés visszatérítéséért a szervezet–valamennyi tagjának érdekében–a
      legkörültekintőbben eljárni KÖTELES !!!
      Mivel a hitelnyujtáshoz JELZÁLOG FEDEZET értelemszerűen nem tud
      társulni a visszafizetés biztonságát a hitelnyujtó és a felvevő együttesen,
      együttműködésben TERVEZI meg!
      Lásd M.o.2008-as 20 md. eurós hiteligényét, amiből a 12,8 md-ot lehívott,
      8 md.-ot fel is használt – 4,8 milliárdot pedig 2010-ben a kormány
      váltáskor MNB betétben, a leköszönő hátrahagyott.
      Az inkriminált 8, felhasznált milliárdot, TERMÉSZETESEN megszorításból.
      a manyup visszaállamosított vagyonának feléléséből és másik hitel
      felvételével az IMF-nek teljesítettük.
      A hitelnyujtásban részes EKB-nek még tartozunk!
      se az IMF, se az EKB nem ördög !!!
      Ütemezve folyósít, kölcsönösen megállapodott teljesülés esetén!

      Görögországnak CSAK igérnie sikerült! Teljesítenie NEM!

      • Mihaly Kummer

        Alapveto tudatzavarban szenvedsz. A penzt az ember talata fel. Nem forditva tortent. Nem a penz alkotta meg az embert. Sott ha hiszed ha nem a bioszfera nagyresze nem hasznal penzt. Kepzeld van elet penz nelkul, lenyek szuletnek szaporodnak, meghalnak.
        Az elet ertelme a kuzdes maga, a belso kuzdelem, a tudatallapot valtoztatasra, a boldogsag, a szomorusag, a nyesreseg a veszteseg megelese, a jo illatok erzese, a jo izek megkostolasa, kellemetlenek elkerulese. De ezek nem merheto dolgok.
        A kozgazdasagi szemleleted meg a 19 szazadi, a hiany az alapja. Nem leptel meg at a Facebook, a Tweeter, a Waze, az UBER az AirB&B stb vilagaba. Persze a Gorogok sem. :), De egesz europa is leragadt. Itt nallam (San Francisco) a helyi hir ez:
        Trips to or from SFO are subject to a $3.85 airport surcharge and any applicable tolls.
        magyr hir uber ugyben…Lecsapott a NAV, megbukott az összes Uber-sofőr.
        Ki tudja a jarmuparkjat jobban hasznalni ? usa vagy hungary?

        Az atrendezesnek van eredmenye. A regi rend fentartasanak…. is van eredmenye… ELOREGEDES.
        Ezert fontos tudni, hogy mi a lenyeges prioritas. A penz vagy az ember… ki tud teremteni ? Ki tud ujat alkotni ? Ki tud kreativ lenni ?

    • Magyar Kálmán

      Misi Bácsi!
      Ha az IMF JAPÁNTÓL vesz fel hitelt, h. Görög o.-nak adjon,
      aki IMF tag és Japánnak esze ágában sincs. h. görög
      állampapírba fektessen, Japán puszira adja a pénzét az IMF-nek???
      és ha az IMF kamatot kell, h- elengedjen v. leírni az adósság egy részét ?
      A tagjainak KONTÓJÁRA teheti !!!

      • Mihaly Kummer

        1., Ket evig dolgoztam Japanokkal, egy Japan A,merikai cegnel, ismerem oket valamennire. A lost decade, az Abenomics szinten ismert mint az inflacio es stagnation kevereke, nalluk lett kifejlesztve magas fokra.
        2., Jol mondod, A japanok sem puszira adjak a penzt az IMF-nek amit persze ok is felvesznek valahonnan, mert a Japan tartozas a GDP hez viszonyitva eszbontoan magas 200 -300 % kozotti. US$10.46 trillion. 10 millio millo dollar. De amig a Hitachi meg a tobbi termekeit veszik az emberek, ez kivulrol alig latszik. Belulrol mas a helyzet. Japan lakossaga a legoregebb es 268,000 fovel csokkent 2014 ben. Nem az oregek haltak meg gyorsabban, hanem a babak nem szulettek. Mondhatni Japan kb ugyanaz mint az egesz keleteuropa nepessegi adatok alapjan.
        Japan egy igazi nagy piramis jatekos. :) Egy elo halott. http://ftalphaville.ft.com/files/2014/12/Japan-population-projections.png

        Hamarosan 1 melos 1 nyugdijjast tart el es 1/3 gyereket. Ami fordititt esetben is nehezen tarthato fenn. Japan jol hangzik, de mar lathato, hogy harakiri vagy inkabb seppuku lesz a vege.

        • Magyar Kálmán

          Misi Bácsi!
          Köszönöm a hasznos információidat.
          Talán benne vagy a Soros vagy a Templeton féle alapban, amelyek
          hatalmas tételű, jelentős mértékben nyugdíjasok megtakarításait
          KEZELIK !?
          Akik, TERMÉSZETESEN azt várják el a betétjeik után,
          hogy azok, MINIMUM a értéküket–versus infláció–megőrizzék,
          de méginkább, hogy gyarapodjának!
          Tehát, ha a feltételezésem talált, akkot Te vagy a barátaid
          a megtakarításaitokkal itt vagytok Budapesten, Athénban és
          Kievben– csahhogy 3 nehéz helyzetű országot nevesítsek–
          ahol nagyobb rizikóval, nagyobb hozamra spekulálhattok az
          állampapír piacainkon !
          Talán megannyi ‘kisember’, nyilván abban az alapban, amelyik
          a leginkább sikeres !!! Vagy nem ?

          ..és az alapod, ott van a tőzsdéken, ad-vesz az ingatlanpiacon,
          netán vállalkozásokat menedzsel, szállodát, irodaházat üzemeltet!
          Te mégsem érzed magad orosz vagy ukrán maffiózó oligarhának
          –nagyban forgatva a pénzüket —
          mint akik a vérét szívják az amúgy is legyengült magyaroknak,
          gögögöknek…..!

  • nagy zoltan

    Kitört a balhé az IMF ben:az amerikaiak haircut-olnák a görög adósságot,az európaiak nyilván nem,mert a leirási veszteség oroszlánrésze őket terhelné..:)

    • Facebook User

      Ez már régen várható volt. Yanis Varoufakis- nak és csapatának a tevékenysége eddig is egyértelműen azt mutatta, hogy komoly szövetségesek állnak mögötte.
      Európa ugyan a megegyezésben érdekelt, de a konfrontálódás az USA-nak és Oroszországnak is ugyanúgy érdeke.
      Abban egyetérthetünk, hogy mindkettőjüknek egy szétzilált Európa az érdeke.
      Tevékenykednek is intenzíven. Médiakampány, pénzügyi
      összeomlás, menekülthullám, energia szállítás. Mindketten lehetnek
      bármelyik mögött és bármelyik ellenkező célú mögött is egy dupla csavarral.
      De az USA érdeke egyértelműen
      egy dollármentési céllal pénzügyileg legyengített, gazdaságilag
      kiszolgáltatott, ellenben egységes és oroszellenes Európa.
      Európai Egyesült Államok!
      Oroszország
      érdeke is a széthullás, mert az leszakadó, gazdaságilag kiszolgáltatott
      államok az elvakult nyugati magot kivéve könnyen a saját érdekkörükbe
      vonhatók.
      Az IMF egyértelműen amerikai érdekeket képvisel, az EU képviselői tárgyalódelegáció többi tagjai a szürke ló a játszmában. Elvileg Európát kellene képviselniük de vagy ilyen hihetetlenül buták vagy egyszerűen csak kollaboránsok.
      Varoufakis zseniálisan játssza ki őket egymás ellen, kérdés, hogy a játszma végén kinek az érdekeit fogja érvényesíteni.
      Egyetlen dolog biztos, hogy nem a Görög népét.
      Ahhoz túl nagy a tét ebben a játszmában.

      • transformer

        Inkább a kollaboráns közelíti a valóságot. De ennek az európai elitnek az uralma Európa számára sem kívánatos, függetlenül attól, hogy az USA vagy Oroszország hogyan akarja gyengíteni az EU-t.
        Nem csak a görög népről van szó, hanem lassan már az uniós centrumig hatol a “neoviktoriánus arisztokrácia” működésének következménye. Globális méretekben próbálnak egy elitista diktatúrát létrehozni, több centrummal, de olyan nemzetközi jogrenddel, amely az összes ilyen régiós diktatúrát is egymáshoz hasonlóvá tenné (kereskedelmi téren pl. NAFTA, TPP, a tervezett TTIP).
        Ennek a rendnek a sajátossága a versenyelv korlátlan érvényesítése (legalábbis az erre való törekvés), miközben a szolidaritásról csak üres fecsegés folyik, érdemi cselekvés nélkül, és ezért az egyenlőtlenségek globálisan és lokálisan is fokozódnak. De meglepő is lenne, ha történne valami, mert a szolidaritási célra “elfolyó” pénzek hiányoznának ennek a globális elitista arisztokráciának az állandó, ésszerűtlenségig felgyorsított technológiai innovációkhoz. A felhalmozott gazdagságból lecsurgó maradékkal (amivel a fokozódó egyenlőtlenségek kapcsán érvelni szoktak) pedig az a probléma, hogy ez a rendszer így ökológiailag fenntarthatatlan. Nincs lehetőség a véges Földön végtelen bővülésre.

  • György Pajzer

    Csak egy adatsor a görög nyugdíjakról, mely azt mutatja, hogy a fenti okfejtés alapjaiban hibás. A görögök leginkább maguk tehetnek arról, ahova kerültek. Egyszerűen többet költöttek mint amennyi a bevételük volt. A többi a rizsa.
    http://m.blog.hu/bu/buksz/image/gorog_nemet_nyug(3).jpg

  • nagy zoltan

    Érdekes felvetés:lehet,hogy a nem szavazatok esetén és megállapodás nélkül is euróval maradhatnak a görögök,ha a kormány elfogadja,hogy a bankok feletti irányitás teljes egészében az EKB hez kerül.

    Igy a lakosság és privát cégek korlátozás nélkül bankolhatnak,de az állami intézmények,cégek csak a folyószámlapénzhez férhetnek hozzá,pl hitelekhez nem.

  • bughunter
  • Elhar

    Még egy adat a cikkben szereplő KKV adóelkerülésről.

    2009-ben a görög GDP 323 milliárd dollár volt, (más adat szerint 342, inkább az alacsonyabbal számolok, az a kedvezőbb), ennek a 4,5%-a 14,5 milliárd dollár. A 2013-as GDP adat 242 milliárd USD, ennek a 9%-a közel 22 milliárd. Vagyis a görög KKV szektor mostanra 7,5 millárd dollárral, 50%-kal TÖBB adót csal el a költségvetésből, mint a válság előtt. Ennek lehetne persze az is az oka, hogy ilyen brutálisan, 50%-kal megemelkedtek az adóterhei a vállalkozásoknak, de mivel ilyet még a cikk sem állít, ez erősen valószínűtlen.

    Még egyszer: ez a KKV szektor, nem az oligarchák. A fogász, a vízvezeték szerelő, sarki boltos, a görög kisember. Nyilván mindegyikük úgy érzi, hogy miért pont ő legyen tisztességes és a saját szempontjából igaza is van. Ahogy a zsebbe fizető másik kisember is úgy érzi, hogy ő most okos volt, hiszen olcsóbban úszott meg egy kiadást. De azért érdemes elgondolkodni, hogy ha csak az eddig is elcsalt pénz mozgott volna a szürkegazdaságban, akkor most csak ebből kb. 6 milliárd euróval lenne több a kasszában, miközben most 1,5 milliárdot nem tudtak befizetni.

    (Megjegyzés: utólag belegondolva, szerintem téves a poszt megfogalmazása: a KKV szektor a GDP 9%-nak megfelelő ADÓT kerül el, akkor az azt jelenti, hogy a KKV fekete gazdaság ennek kb. a négyszeresét, vagyis a GDP egyharmadát teszi ki – ez akkora tétel, hogy emellett egyetlen oligarcha sem rúghat labdába a felelősség tekintetében. Valószínűbbnek tartom, hogy a KKV-knak csak a fekete, nem adózó forgalma a GDP 9%-a. így “csak” kb. 4 millárd eurónyi adóhiány és a 2009-es “zsebpénzhez” képest nagyjából éppen a mostani krízist kiváltó 1,5 millárdnyi adóhiány-növekmény van a számlájukon.)

    Ettől még lehetnek a mentőcsomagoknak rossz feltételei, de amíg a görögök nem néznek szembe azzal, hogy nem ötven, száz vagy ötszáz ember tehet a bajukról, hanem ők maguk, mindannyian, azok is, akik úgy érzik, hogy nekik semmi szerepük ebben az egészben, addig nem fognak egy tapodtat sem előre jutni.

    • Aashe

      Á, ennek semmi köze nem lehet a dologhoz, szegény áldozatokat kizárólag a gonosz megszorító megszorítók megszorításai tették tönkre, amit az is bizonyít, hogy a megszorításokat követően mentek tönkrébbre, és tudjuk, ha A után B jön, akkor B A-ból következik. A GDP majd’ 10%-át kitevő adóelkerülés nem ér félmondatnál többet, az, hogy még a durva megszorítások után is kétszer-háromszor akkora az átlagfizetés, mint a környező országokban, még annyit sem; ha egyszer tudjuk, csak_és_kizárólag_ki_a_HIBÁS, minek hülye elemzésekkel foglalkozni, még a végén mindkét fél felelős lenne, brrrr?

    • kocsmáros60

      Ne haragudj de ezt nehéz elfogadni mert mint minden IMF hitelnél igen nagyok a feltételek .. A hitelezők szakértői ,pénzemberei ezt nem látták ??, Vagy ha látták miért engedték idáig fajulni a dolgokat , na ez az oka ami miatt az egész nem kerek számomra és jobban tetszik az én verzióm a SZÁNDÉKOSÁG …

      • Elhar

        Mit nem láttak? Az adóelkerülést? Dehogynem látták, mindig le is írták, hogy ez gond, minden görög kormány megígérte, hogy iztibizti ők mostantól aztán majd igazán – aztán nem változott semmi. Illetve de, részben a csökkenő vásárlóerő miatt még nőtt is a fekete gazdaság aránya. (Érthető, ha be kell osztani a pénzt, akkor az a megspórolt áfa is számít, amivel kevesebbet kell fizetni valamiért.) Részben éppen ez az oka, az IMF prognózisok tévedéseinek – egy gazdasági pályánál nem számolhatnak hivatalosan azzal, hogy a másik fél úgy sem tartja be, amit ígért.

  • elemes

    Én is úgy gondolom, mint a szerző, hogy Görögországot néhány évtizedre német gyámság alá kellene helyezni. Mindenki ezzel járna a legjobban – a németek, a görögök, és egész európa.

    • kocsmáros60

      Itt elég sok minden elhangzott csak egyről nem beszél senki ..A Görögök mielőtt az unióba beléptek normálisan éltek ..Hogy lehet hogy uniós államként csődbe jutnak ??A Görögök eladósításas szándékos volt , azért rendezhetek O L I M P I Á T IS ..Ez is gy jó eladósodás // MI IS IGY FOGUNK JÁRNI MERT NE HOPGY VALAKI AZT HIGYJE HOGY MULTIKNAK TETSZIK EZ NAGY MAGYAR ÖNÁLLÓSÁG ??EZÉRT megkapjuk az olimpia rendezés jogát amibe bele bukunk/// ..Ami a lényeg a karvaj tőkének a Görög szigetekre fáj a foga és még nem mondtak le rólla ..Na ezért áldoztak ennyit a Görögök eladósítására ..Most éppen Ukrajna eladósítása folyik …A TŐKÉNEK terület , és piac kell , ezért semmi se drága ..

    • Art

      az egész eleve erre ment ki

  • Kvargo Bode

    “közalkalmazottak százezreit bocsájtották el” – Pontosan mennyit?

    “igazságtalan új adókat vezettek be, a régieket emelték” – Miért voltak igazságtalanok? Adók nélkül miből lehetne fizetni az állami kiadásokat? Hogyan??

  • Kvargo Bode

    Pogátsa Úr görög ügynök?
    “De a megszorításoknak hasonlóan negatív hatása volt más országokban is.
    Ahogy Paul Krugman bemutatta, a nagyobb megszorítás nagyobb
    visszaeséssel járt együtt:”
    Okok és következmények összezavarásáról van szó. Nagyob korábbi túlköltekezés nagyobb túlköltekezés csökkentéssel jár, és nagyobb visszaeséssel. A túlköltekezés nem fenntartható.
    Megszorítások? A túlköltekezés megszüntetése miért lenne megszorítás? Egy fenntarthatatlan eladósodás megszüntetése miért lenne megszorítás?

  • Kvargo Bode

    “mintegy 50%-kal csökkentek a nyugdíjak”
    Ez így nem korrekt, sőt populista és demagóg. Vagyis ezek szerint a felére csökkentek. Mettől meddig? 2013 végén az átlagnyugdíj 959 euró volt Görögországban, és 734 euró Nyugat-Németországban. (Forrás: Die Welt, 2015. 03.13)
    Azóta csökkentek? Azelőtt már elkezdtek csökkenni? Idősort mutasson,nemzetközi összehasonlítással, csak úgy a korrekt.

    • Zoltán Pogátsa

      Link?

  • Kvargo Bode

    “mintegy 50%-kal csökkentek a nyugdíjak”

    Ez hiteltelen. Íme, egy adat: 2009-ben 1350 euró volt az átlagnyugdíj, ez 833 euróra csökkent mostanra (forrás: INE-GSEE). Jelentős csökkenés, de távol van a nyomorszinttől a minimumnyugdíj is. Vagyis: az átlagnyugdíj 410 ezer forintról 260 ezer forintra csökkent. Ismétlem: 260 ezer forint az ÁTLAG nyugdíj. Miközben az árszínvonal, a megélhetési költségek a magyarországihoz hasonló.

    • Zoltán Pogátsa

      Link? Ez az INE-GSEE semmi ilyet nem mutat.

    • Zoltán Pogátsa

      Erre írtam, hogy 50% megvágták őket már.

    • Zoltán Pogátsa

      According to the Ageing Reports (2009, 2015), pension expenditure in Greece rose from 11.7% of GDP in 2007 (slightly higher than the 10.4% in Germany) and reached 16.2% in 2013 (while in Germany the numbers remained almost stable).

      What caused this increase? Was it due to an increase in pensioners or an increase in pension amounts? The answer is: Neither. The number of pensioners has essentially remained unchanged and pensions have shrunk dramatically due to the implemented policies.

      Simple arithmetic is sufficient to reach the conclusion that the increase in pension expenditure as a percentage of GDP is entirely due to a decline in GDP (denominator), and not to an increase in expenditure (the numerator). In other words, GDP declined faster than the pensions.

      Concerning retirement ages, could it be that in Greece employees retire much younger?

      The truth is that the retirement age in Greece is 67 years for men and women, i.e. two years more than in Germany.

      The average exit age from the labor market for men in Greece is 64.4 years, i.e. eight months earlier than the 65.1 years in Germany, while Greek women retire at 64.5 years, about 3.5 months later than German women who retire at 64.2 years.

  • Kvargo Bode

    “a jövedelmek csökkentésével összeomlik a belső kereslet”
    Igen, ez igaz, de az előzmények és a körülmények fontosak: egy fenntarthatalan, eladósodásból finanszírozott látszatnövekedés utáni korrekcióról, gazdasági visszaesésről van szó. Ez elkerülhetetlen. Pogátsa és Krugman javaslata, a kormányzati kiadások szinten tartása, még nagyobb és még drasztikusabb végső és elkerülhetetlen visszaeséshez vezetne.

    • Zoltán Pogátsa

      = liberális közgazdasági elveket vallassz.

  • Kvargo Bode

    “a nyugdíjasok majd fele már most is szegénységben él”

    Nos, itt legalább egy link volt a kijelentés alátámasztására. De mit láthatunk a linken?: A nyugdíjasok 44,8%-a 665 eurónál kevesebb nyugdíjat kap. (És a megtakarításaik, kiadásaik?) Vagyis, 205 ezer forintnál kevesebbet kap – miközben az árszínvonal a magyarországihoz hasonló, a görög minimumnyugdíj pedig meghaladja a magyar átlagnyugdíjat. Ez nem szegénység.

    • Zoltán Pogátsa

      Valami link? Adatok forrása?

    • Zoltán Pogátsa

      According to the Ageing Reports (2009, 2015), pension expenditure in Greece rose from 11.7% of GDP in 2007 (slightly higher than the 10.4% in Germany) and reached 16.2% in 2013 (while in Germany the numbers remained almost stable).

      What caused this increase? Was it due to an increase in pensioners or an increase in pension amounts? The answer is: Neither. The number of pensioners has essentially remained unchanged and pensions have shrunk dramatically due to the implemented policies.

      Simple arithmetic is sufficient to reach the conclusion that the increase in pension expenditure as a percentage of GDP is entirely due to a decline in GDP (denominator), and not to an increase in expenditure (the numerator). In other words, GDP declined faster than the pensions.

      Concerning retirement ages, could it be that in Greece employees retire much younger?

      The truth is that the retirement age in Greece is 67 years for men and women, i.e. two years more than in Germany.

      The average exit age from the labor market for men in Greece is 64.4 years, i.e. eight months earlier than the 65.1 years in Germany, while Greek women retire at 64.5 years, about 3.5 months later than German women who retire at 64.2 years.

  • hazajövet

    jó de akkor neki fognak mozsikálni