A görög média helyzete

A görög média igen kiváló keresztmetszetét adja mindannak, ami miatt Görögország válságba jutott.

A legnépszerűbb médiumok még mindig a televíziók, amelyek közül a kereskedelmi tévék a televiziózás 90%-át uralják, és egytől egyig nagy oligarcha holdingok kezében vannak. Ezek a csatornák gyakorilatilag minden ellensúly nélkül a 2014 előtti korrupt politikai elit álláspontját súlykolják. A legtöbb görög úgy nézi őket, mint a magyarok az állami tévét a Kádár rendszerben: amit mond, annak az ellentéte az igazság.

Példa erre a MEGA nevű kereskedelmi tévé, melynek tulajdonosa egy Bobolas nevű oligarcha, akinek építőipari vállalkozása, az Ellaktor volt az előző kormányok legtöbb közbeszerzésének nyertese. A cégcsoport maga is offshoreban van bejegyezve, míg a tulajdonost idén tavasszal letartóztatták adócsalásért, és igen komoly pénzbüntetésre ítélték.

Egy másik nagy kereskedelmi tévé, a Szkai TV, egy hajómágnás család kezében van. És így tovább, minden kereskedelmi televízió oligarchák befolyása alatt áll. Nem meglepő módon a régi politikai elitet támogatják az elszámoltatás akaró Szirizával szemben, illetve megszorításpártiak. Másfajta kereskedelmi tévé Görögországban nem is létezik.

Kifejezetten egyoldalú propagandát fejtettek ki ezek a tévék a népszavazás előtt. A sokkal nagyobb NEM párti naggyűlésről (bal kör) szinte alig számoltak be, míg a kisebb tömeget vonzó IGEN párti tüntetést (jobb kör) durván felülreprezentálták:

 

11701184_10153341483380266_8163920400936028052_n

Az egyoldaló tájékoztatás miatt a Görög Nemzeti Rádió és Televízió Tanács, illetve az Újságírók Szakszervezete vizsgálatot rendelt el.

A képen látható EPT, a görög állami televízió volt az egyetlen, amely kiegyensúlyozottan számolt be az eseményekről. Az állami tévé működését a megszorításokkal kormányzó Szamarasz kormány megszüntette, magukra a megszorításokra hivatkozva, nagy hazai és nemzetközi felháborodást keltve. A görög Alkotmánybíróság később állást foglalt, mely szerint kötelező azt működtetni, mert közfeladatot lát el. Ekkor a Szamarasz kormány újra bekapcsolta a tévét, ám abban csak ostoba cowboy filmek mentek. A médiahelyzet sanyarú sorsa miatt a Nemzetközi Sajtószabadság Listán Görögország tavaly csak a 91. helyet érte el, Benin mögött. (A listát az Északi Modell országai vezetik, az Egyesült Államok a 49., Magyarország a 65. helyen volt 2014-ben.)

 

2015 tavaszán aztán a megszorítás ellenes Sziriza kormány visszaállította a köztévé érdemi működését. A kereskedelmi tévékben továbbra is a régi korrupt politikai elitnek van óriási médatúlsúlya.

A nyomtatott sajtóban sem más a helyzet. Az újságok ugyanezeknek az oligarcha csoportoknak a tulajdonában vannak. A már említett Bobolas építési vállalkozó tulajdonában van például az Ethnos nevű ujság, stb. Ezek a folyóiratok egytől egyig mind megszorításpárti állsáponton vannak. A Sziriza kormány megszorításellenes álláspontját csupán egyetlen ujság, az EfSyn képviseli, amelyet a köztévétől és máshonnan a megelőző kormányok idején kirúgott újságírok írnak, és szövetkezeti formában működik. Megszorításellenes álláspontot támogat még a két kisebb oknyomozó portál, az Átlátszó.hu-hoz hasonlítható Unfollow és PressProject is. Ez a három bottom up ujság azonban igen gyenge lábakon áll az oligarcha holdingok üzletileg erős jelenlétéhez képest.

Meglehetősen nehéz a gazdasági elit által markában tartott régi elit ellen küzdeni, amikor a sajtó nyilvánosságát ilyen erősen maguk az oligarchák uralják. Meglepetést is okozott, hogy az őket elszámoltatni akaró Sziriza ilyen ellenszélben hogyan tudott ilyen népszerűségre szert tenni.

 

 

 

 

  • Quercus

    Szerintem Európa más országaiban sem jobb a helyzet. Itthon sem.

    Ha megnézed a különböző blogokon tett megnyilvánulásokat, az agymosó portálok, az Index, a 444, a HVG mantra jön vissza.
    Egy közgazdász barátom ép most írt, hogy beleolvasott a Határátkelő nevű,Index érdekeltségű bérblogba, és ugyan az a görögöket fikázó, becsmérlő szöveg megy, mint a fentebb említett szennyportálokon.

    • leni1718

      sajnos, igaz, szörnyű!

  • Sz. Péter

    Ez az írás talán még a közgazdaságiaknál is meggyőzőbb.

    • Attila Schwarz

      Ennek a képnek annyi a valóságalapja, mint a korábbi “közgazdasági” elemzések, amik csak azokat a dolgokat merik felsorolni, amik éppen a célnak megfelelnek. Követelnék forrást vagy bármit ami alátámasztja, de félek hamvában holt ötlet, mint feltenni alapvető kérdéseket a “közgazdasági” “elemzések” esetében. Tessék megnézni mikor tárgyalta a blog a jövőt, rövid vagy hosszútávú lehetőségeket, célokat. Mikor elemezte a költségvetések fenntarthatóságát vagy a gazdaság életképességét európai kontextusban. Soha. Az olyan kérdések, hogy mi lesz a görög gazdasággal ha el is engednek minden adósságot és beleöntenek még 50 milliárd eurót, szóval mi lesz velük újra 2 év múlva… Na ezekről mélyen hallgat.

      Ez már nem is keynesi idejétmúlt látásmód, hanem szélsőségesen elfogult marxista propaganda. Ha nem a görög állam pénzelte volna a szerző pár éves kutatómunkáját még talán meg is lehetne győzni arról, hogy nem politikai célokat szolgál hanem csak simán tévesen lát dolgokat, de így képtelenség.

      Ha hülyeséget látok szólok, amúgy meg mindenki azt kezd az egzisztenciájával amit akar, én elvagyok a magánszférában. .

      • Sz. Péter

        Én meg akkor szólok, ha hülyeséget olvasok.
        Tehát a szerző kutatómunkáját a 2015. januárja óta hatalmon lévő Sziriza-kormány előtti görög kormány pénzelte (?), ezért támogatja a Szírizát (?).
        Azért ha a magánszféra-beli egzisztenciád rajtad kivül álló okok (munkáltató csődje, egészségromlás) miatt megborulna, máshogy látnád a világot, biztos fordított indulattal (?).

        • Attila Schwarz

          Igen, a görög állam pénzelte és nem tudom miért támogatja a szirizát, ez nem derült ki számomra pedig olvasom a blogot.

          A kérdést hibásnak tartom, hiszen a görög államnál senki sem érintett jobban a helyzet elfajulásában. Ha kirúgnának sem hiszem, hogy hirtelen szélső-balos véleményem lenne a világgazdaságról.

          A kifacsart kérdést még jobban ki tudnám facsarni: miért egy olyan országot támogassunk, aki képtelen volt évtizedeken át vállalható költségvetést létrehozni, miközben Lettország, Litvánia, Szlovénia, és még vagy féltucat ország jobb mutatókkal rosszabb életszínvonalat tudhat magáénak. Ha a görög vásárlóerő, munkanélküliség miatt aggódni kell, akkor a litvánért miért nem? A szlovénért miért nem? Az olaszok miért nem mentek csődbe? A portugálok? Ezeknél az országoknál mind euró van, egyik se tud közvetlenül beleavatkozni a monetáris politikába. Pedig volt idő, amikor nem volt jobb a megítélésük.

          Jó, engedjük el a tartozásukat, hiszen a görögöknek joguk van megszorítás nélkül élni. Az ő gazdaságuknak fejlődni kell, ellentétben a felsoroltakkal ugye. De mi lesz két év múlva? Ki vesz tőlük államkötvényt és mekkora kamatra? Ki ad nekik hitelt és mennyiért? Hogyan finanszírozzák a gazdaságot?

          Mégis van valaki a keynesi-nek hazudott táborból aki ezt az egész mesét legalább két évig végiggondolta? Nincs. Populizmus ez, szélső balos kirakatgazdaságtan.

          • Sz. Péter

            Bocs, de elfogadhatatlan, hogy amikor szembesítelek a logikai bukfenccel, akkor annyi a válaszod, hogy nem tudod miért. Ha nem tudod miért, akkor ne tegyél magabiztos állításokat Pogátsa erkölcstelenségéről. Írdd azt, hogy kurvára nincs igaza, de becsületes..
            A többire: nem érdekel, hogy ezek az országok sikeresek, mert nem egy ország legyen sikeres GDP-szempontból, hanem a benne lakók. Azaz a sztori csak annyi, hogy ezek az országok a jóléti államok poltikájáról lemondtak a stabilitás érdekében, s ezzel lakosságuk 40-60 %-ának jót tettek középtávon, de engem a maradék 60-40 % is érdekel, pedig személyesen a nyertesek közé tartozok. A kivétel Szlovénia: ott ha jól tudom nettó 240 ezer FT volt a minimálbér 2010 körül. S érdekes módon rosszabbul nem állnak semmiben mint a neolib megszorításos közép-európai versenytársaik, pedig elveid szerint rosszabbul kellene állniuk. Görögország pedig a Sziriz ELŐTT rosszul csinálta a részben inkább jóléti politikát sok oligarcha-lopással. A megoldás: jól kell csinálni, de nem kell neolibbé válnia.

          • Attila Schwarz

            Arról, hogy a blog szerzője politikai célokat szolgál példákkal szolgáltam és egy lehetséges magyarázattal. Nem látom a logikai bukfencet, kérem magyarázza el.

            Arról, hogy egy ország lakói hogyan lehetnek sikeresek ha az országuk nem az számomra értelmezhetetlen, hiszen nehéz sikeresnek tekinteni egy görög szavazópolgárt, aki nem fér hozzá a betétjeihez és nem tud készpénzt felvenni. Nem tudom, hogy Ön ezen a helyzeten mit tekint sikernek, kérem definiálja.

            Szlovénia helyzete annyiban hasonlít a görögökhöz, hogy náluk is van államadósság amit nehezen fizetnek, de eszükbe se jutna költségvetési tételeket népszavazással eldönteni, ugyanis ez náluk alkotmánysértő.

            A neoliberalizmust akkor tessék laikusként temetni, ha a világ vezető gazdaságai nem neoliberálisok lesznek, amit lehet, hogy nem fogunk megérni. A következetes gazdaságpolitika és laissez faire nem eszköz hanem cél.

            Kérdésem továbbra is a blog vakfoltjában van: Mi lesz két év múlva ezzel a csodálatos országgal és lakóival?

          • Sz. Péter

            Ez a mondat erkölcstelenséggel vádolja a szerzőt, miközben fél éve van Szíriza-kormány, eközben Ön is pár évet ír:
            “Ha nem a görög állam pénzelte volna a szerző pár éves kutatómunkáját még talán meg is lehetne győzni arról, hogy nem politikai célokat szolgál hanem csak simán tévesen lát dolgokat, de így képtelenség.”
            A Szíriza előtti görög állam pénzel, de a Szíriza érdekeit szolgálom amiatt, hogy a korábbi állam pénzel ? Ez marhaság, ami előfordul velem is, de akkor nem ítélkezem erkölcsileg.
            Aránytalanul megoszló nagy GDP csak papíron siker, Thatcher nyíltan kimondta, hogy “ami a társadalom 2/3-adának jó, az nekem is jó”.
            Skandinávia, Dánia, Finnország, a félig (gyermek és szociális támogatásokban) jóléti Ausztrália nem a világ vezető hatalma ? Mekorra is az adósság – a neolibek alatt és csak kis részben Obama alatt kialakult adósság ! – az USA-ban ? Hogyhogy nagyobb mint Skndináviában ? Pedig a skandinávok nem neolibek, költenek minden nem közvetlenül termelő vagy infrasruktúrális beruházásra, s mégse adósodtak el. S nem úgy volt tudomásom szerint, hogy pl. 30 év neoliberalizmus után lettek jólétiek, hanem úgy is kezdék !
            De egyébként abszolut kétkedő ember vagyok, így pl. nem szeretem ha az oroszokhoz közelít a Szíriza vagy ha tényleg igaz ld. fent ingyenebédnél az újságirók megfélemlítését. Tehát lehet, hogy nem jó fej Ciprasz, de nem azért, amit Ön gondol, hanem annak ellenére az, mert a jót s lehet rosszul képviselni. Meglátjuk.

          • Attila Schwarz

            Addig olvastam, hogy a skandináv államok nem neoliberális gazdaságra törekednek, ott felnevettem, majd megírtam ezt a kommentet, most pedig megyek vissza dolgozni :)

            szerk: na jó végigolvastam, belinkelem önnek Ciprasz népképviseletének legújabb fejezetét:
            http://www.naftemporiki.gr/finance/story/976680
            Ha két hete húzzák be a farkukat és nyüszítenek nem pedig ma akkor sokkal jobban járt volna az átlag görög. Így viszont az egész blog álláspontja ezzel a keynesinek hazudott marxista bolondériával megmosolyogtató :)

          • Sz. Péter

            Mert a skandinávok a magas adókkal, újraelosztással Ön szerint neolibek ? Természetesen ott is szabadversenyes kapitalizmus van, de az nem egyenlő a neoliberalizmussal. Úgy látom csak arra válaszol, amire kedve van.. Köszönöm a linket, elolvasom.

          • Attila Schwarz

            Ha ön szerint a neoliberalizmus a társadalmi újraelosztás ellentéte akkor nagyon szerencsés vagyok, hogy nem bocsátkoztam további vitába Önnel.

          • Sz. Péter

            Akkor legyen reaganizmus, thatcherizmus.

          • leni1718

            napi 60 eurot vehet fel! most, időlegesen. ha minden nap fel venne 60 eurot az 1800 euro lenne. előtte sem vettek fel naponta pénzt. igaza van pogátsanak az amit a média a magán adók tettek és tesznek még mindig felháborító és felelőségre kell öket vonni. ezt kéri a görögök nagy része is

      • Zoltán Pogátsa

        Nem zavar hogy az ELŐZŐ görög kormánytól kaptam ösztondíjat? :)))) És a kutya bele nem szólt mit írok? :)))))

        • Attila Schwarz

          Az nem, az az Ön magánügye. Az zavar, hogy átvesz forrás és megalapozottság nélkül bármit ami az ideológiájának megfelel. Nem érdekel például Bayer Zsolt miért tolja a fidesz szekerét, az zavar, hogy minden tárgyilagosságot nélkülözve, minden szakmaiságot félredobva dolgozik a pártért.

          Ön esetében szintén nagy ívben leszarom miért teszi ezt. A probléma az, hogy van aki ezt tárgyilagos, szakmai véleménynek tekinti. Kutya kötelességem árnyalni a képet, nem gondolja?

  • nagy zoltan

    Tehát a média Görögországban is pont olyan mint máshol:”ki a cigányt fizeti,annak húzza” :)

    Esetleg csak balkánibb mint a fejlettebb nyugaton,ahol tudják ,hogy minél életbevágóbb egy kérdés az embereknek, annál kevésbé manipulálhatóak,ezért ajánlatos ilyen esetekben pártatlanabbnak mutatkozni.

    • Vidéki

      A szovjet Pravda neve magyarul Igazság volt, mégis előfordult, hogy nem írt igazat.

  • ingyenebed

    érdekes, hogy pogi elvtárs post most jön ki evvel a poszttal.

    http://mno.hu/kulfold/sztalinizmus-fele-halad-gorogorszag-1294502

    “Több szerv is vizsgálni kezdte azon újságírók tevékenységét, akik a
    görög referendum előtt az igenre buzdították olvasóikat. A választási
    törvény megsértésével gyanúsítják a tévéseket, akik kiakadtak: szerintük
    sztálinista vonásai vannak a Sziriza kormányzásának.

    A főügyész, a kormányzati médiafigyelő és az Athéni Napilapok
    Újságíróinak Szakszervezete (ESIEA) is vizsgálatokat indított a múlt
    vasárnapi referendumot követően – írja
    az ausztrál Sydney Morning Herald. Azon újságírók jelentik számukra a
    célpontot, akik magánorgánumoknál arra buzdították olvasóikat, hogy a
    népszavazáson – amelyen a nemek győztek – voksoljanak igennel.

    A görög főügyész szerint azt követően indítottak vizsgálatot, hogy
    olvasók jelezték számukra a kérdéses cikkeket. Az újságírókat azzal
    gyanúsítják, hogy megsértették a választási törvényt azzal, hogy nem
    egyenlő arányban mutatták be a választási lehetőségeket. A törvény
    szerint ugyanis minden oldalnak egyenlő időt kell biztosítani a
    véleménye kifejtésére, ha nem így tesz az adott tévécsatorna,
    pénzbüntetésre számíthat.

    Az ESIEA etikai bizottsága előtt kilenc hírigazgató és műsorvezető kénytelen megjelenni:
    …”

    • Zoltán Pogátsa

      Nem véletlen. Azért jöttem ki, mert a 444! nem bontja ki a valóság minden szeletét.

  • göre gábor

    A tabu
    elpusztíthatatlan?

    Az értelmező szótár szerint a tabu:

    1. Valamely hely(zet),tárgy,
    személy megnevezésére, valamely szó kimondására vonatkozó szigorú(babonás)
    vallási tilalom.

    2. Valamely ez nem szabad hozzányúlni, szent és
    sérthetetlen dolog.

    3. Amiről nem szabad beszélni, amit nem szabad említeni.

    A magyar népszokásban
    úgy szól a tabu: „Halottról jót, vagy semmit”. Ha jobban végig gondoltuk volna,
    akkor hamarabb rájövünk (ami mára világossá vált), hogy amitől annyira féltünk,
    amiről szólni se mertünk, a baráti megszálló tankok küldője halott!

    Nem úgy a tabu. Mert a
    „gazda” kimúlt, kivonult, de jött helyette a tulajdonos, hogy Ő légyen a
    tabugazda. Mi következik ebből? Megint hívjuk segítségül a szótárt!

    Eszerint a tulajdon:

    1. Az anyagi vagy szellemi érték, amellyel valaki
    sajátjaként, szabadon rendelkezik.

    2. Az ilyen értékek jogilag védett birtoklása.

    Tehát a tulajdonostól a sajtó esetében sem várhatjuk
    el, hogy rosszat mondjon magáról (akkor sem, sőt ellenkezőleg, ha ez a rossz
    igaz is). Ebből egyenesen következik: Ő lesz az, aki meghatározza, amiről nem
    szabad beszélni, amit nem szabad említeni! Magyarul: Ő határozza meg a tabut,
    ami láss csodát, ugyanaz, ami régen volt. Érdekből és hozzá nem értésből
    fakadó, számunkra csak hátrányos el-és megnyomorító tevékenység esik az el- és
    kimondhatatlan, megírhatatlan tabu alá!

    Megjelent: 1996.06.20.
    Magyar Fórum

  • Maria Himmer

    ….szerintem sincs demokracia az EU-ban..az ugynevezett gazdag orszagok diktalnak!!!! Itt n.orszagban is sok a szegeny, az ollo itt is szelesre van nyitva, pedig a fegyverkereskedelemmel sokat keresnek.Itt is csak a gazdagok lesznek meg gazdagabbak….pl : akik meggazdagodnak a migransokon…..
    aki azokat kivanja – üzleti szempontok vezetik!

    János 10:1 „Igazán mondom nektek: aki nem a kapun át megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló.

  • KAnikó 0

    Erőlködjetek csak, akkor is lesz népszavazás!
    😛

  • Vidéki

    “Ausztriában fel sem merül, hogy a levélszavazással vissza lehet élni, pedig akár ott is előfordulhatna, hogy választójogukat áruba bocsátani hajlandó választópolgárokat néhány euróért arra ösztönöznek, hogy kérjék ki a levélcsomagot, majd azt adják át a helyi pártaktivistának.”

    Ez azért van, mert ottan a választópolgárok különleges anyagból készültek. Ottan euróért, de még aranyért sem lehet őket megvásárolva ösztönözni arra, hogy kérjék ki a levélcsomagot, majd azt adják át a helyi pártaktivistának.

    A világon Ausztrián kívül talán csak Burkina Faso nyugat-afrikai állam lehet ennyire kedvező helyzetben.

    Nevének jelentése moré és dioula nyelveken: becsületes emberek országa.

  • Vidéki

    Magyarországon az Alkotmánybíróság nem osztja az osztrákok felfogását a levélszavazásról, ezért van az, hogy a nálunk lakcímmel nem rendelkezők levélszavazhatnak csak.

    Lehet, hogy ennek a racionális oka az, hogy az Alkotmánybíróság érzékeli, hogy mi Ausztriától, az Édentől Keletre még nem értünk el a becsületességnek arra a csúcsára, ahol az osztrák választópolgárok tanyáznak, akiket euróért, de még aranyért sem lehet megvásárolva ösztönözni arra, hogy kérjék ki a levélcsomagot, majd azt adják át a helyi pártaktivistának.

  • Vidéki

    Az tény viszont, hogy az osztrák levélszavazók szavazása erősen preferálta a zöld jelöltet, szignifikánsan eltért a a szavazóhelyiségekbe elzarándokoló szavazók szavazásától.

    Ehhez egy okos politológus kell, aki kimagyarázza, hogy miért különbözik ennyire jelentősen az osztrák levélben szavazó, a választóhelyiségben urnába szavazótól.

  • Dodokacsa

    Ok ertem en, hogy visszaeles, meg politikia kultura azt ezert nem lehet. De akkor a lakcimmel nemrendelkezoknel nincs visszaeles meg politiaki kultura? Avagy akkor nekik mia lofaszert lehet?

    • transformer

      No, ez telitalálat… és al- és főkotmánybíróink intellektuális (vagy morális ?) szintjét is jelzi.

    • transformer

      Biztos ezzel akarják a hajléktalanokat pozitíve diszkriminálni. Ha már hajlékkal nem akar sikerülni.

  • Irén Almássy

    Ennyi idő alatt Vajna zsebében 5-től 13,1 milliárdig nőtt a semmiért kapott ajándék pénz. Még labdába sem kellett rúgnia! Az “Átlátszó” nagyon szép grafikont tudna róla készíteni, csak forduljanak bizalommal Tállai úrhoz. Nekem is ő mondta még tavaly.

  • Orwell_1984

    Mondjuk, ha azt firtatjuk, hogy az MLSZ mennyivel több pénzt kapott, mint más szövetségek, akkor azt is látni kell, hogy az MLSZ ha nem is kétszer annyi, de nagyságrendekkel több egyesületet (és játékost) felügyel, mint a többi szövetség.

  • transformer

    1. A tavalyi görög népszavazás egyértelmű eredménye ellenére az EU és a trojka a görög bankok “kiszárításával” kikényszerítette, hogy a görög kormány elfogadja a trojka diktátumát. 2. Még 2011-ben, amikor Papandreu népszavazást akart kiírni az első “mentőcsomagról”, ezt az uniós vezetők egyszerűen megtiltották neki.
    3. 2005 május végén a francia és holland szavazók népszavazáson utasították el a neoliberális-neokonzervatív európai alkotmánytervezetet. Ezek után ezt minimális változtatással “lisszaboni szerződés” néven úgy fogadtatták el, hogy már csak Írországban rendeztek róla népszavazást, ahol ezt az alkotmány előírta. 2008-ban az írek elutasították a szerződést.
    4. Ezt követően, 2009-ben újra megszavaztatták őket, ahol azzal zsarolták őket, hogy 2008-ban az unió segítsége nélkül Írország csődbe ment volna (a csődbement neoliberális gazdasági modell következtében).
    Ezek a példák vég nélkül sorolhatók. Az unió minden polgára – már aki akarja – régóta tudatában lehet annak, hogy az unió antidemokratikusan működik, az egyetlen közvetlenül választott testülete, az EP a nemzeti parlamentekhez képest korlátozott jogokkal rendelkezik (még törvény-előterjesztési joga sincs), a végső döntéseket az állam- és kormányfők tanácsa hozza, az Európai Bizottság ötletei alapján. Az EP-ben mindig akad annyi megvásárolható képviselő, amennyi ahhoz kell, hogy ne dobják vissza ezeket a terveket.
    Csak az a baj, hogy egy olyan kormánynak, amely maga is antidemokratikus módon minden lehetséges eszközzel gátolja a hazai demokrácia működését, milyen morális alapja van ezt az EU-n számonkérni ? (ahogyan az EU is ingatag talajon áll, amikor a magyar kormányt bírálja).
    A valódi demokrácia és a tőkés gazdasági modell összeegyeztethetetlen, mert a politikai demokrácia gazdasági demokrácia nélkül kiüresedik. Az EU diktatúrája pedig ezt a gazdasági modellt védelmezi, ahogyan a magyar kormányé is. Az elnyomó rendszer már régen felépült, bár tény, hogy még lehet újabb téglákat beépíteni…

    Nem ebből a műnépszavazásból fogják megérteni az EU polgárai a lényeget; semmi értelme nincs, mert a kormány saját jogkörében is cselekedhetne, és elutasíthatná az EU javaslatait (ráadásul nincs is egyedül ezzel az unióban, csak a többiek kissé okosabbak, mert sunyítanak ordítozás helyett). Ha egyszer az unió meghatározó országai egy menekültkvóta mellett döntenek, akkor a kibújókat szankcionálni is képesek lesznek, nem először fogják semmibe venni a demokráciát.
    A cikk elemzése tehát a témát illetően alapvetően helyes, csak az uniós demokrácia hiányára vonatkozó megállapítás hiányzik belőle. Ezt azonban nem is lehet elvárni azoktól, akiknek az utóbbi időben a rendszeres putyinozás a fő szellemi teljesítménye.

  • KAnikó 0

    Kedves János!
    Az Ön szintjét pedig a stílusa jelölte meg. Iszonyatosan alacsony.
    Nem tudom mi bántja az életben, de tegyen ellene! Ebben egyik kormány sem fog segíteni.
    A düh megbetegít! :)
    Jó hétvégét!

  • KAnikó 0

    Ön meg azt nem vette észre, hogy az adott téma nem ilyen szűk keretekben vizsgálandó! Itt nem egy-két cikluson átívelő problémáról beszélünk, hanem több évtizedre határozhatjuk meg az ország és a kontinens jövőjét. Ezzel szemben egy magyar kormány 4 évente leváltható. Priorizálni kell a megoldandó problémákat. Jelenleg a bevándorlás problémájának megoldásához a legmegfelelőbb kormányunk van. Ha kivédték a dolgot, beszélhetünk a korrupcióról is.

  • laspalmas

    Úgy tűnik, hogy a TAO-pénzek és az 1% felajánlások vannak benne, bár nem könnyű értelmezni az EMMI által közzétett adatokat.

  • Noemi2012

    Innen látszik, hogy a TAO-támogatás milyen ügyes húzás arra, hogy a költségvetésből kivegyünk pénzeket, és úgy tűnjön, nem is az állam adja, hanem a cégek. Pedig nem – az a pénz egyébként a költségvetésben landolna, mert ott a helye. Minél zavarosabbak a szabályok, annál kevésbé lehet egyszerűen elmondani ….